KEM Természetjáró Szövetség a jelzett turista utakért

Azt az útvonalat, amelyet közérdekből turisztikai célú gyalogos közlekedés (gyalogtúrázás) céljából létesítettek, vagy e célú használatra is ajánlanak, ezért a követhetőség biztosítására megfelelő távközönként útjelzésekkel – felfestett turistajelzések, oszlopra helyezett útirányjelző táblák- láttak el, turistaútnak nevezzük.

„A látogató számára csak az egyértelműen jelzett út az út”. Az elmúlt száz évben a jelzett turistautak az európai táj szerves és széles körben elismert részévé váltak. Az útjelzési tevékenységet a legtöbb esetben gyalogos turista szervezetek végzik.

Hazánk legismertebb és egyben leghosszabb turista útja az Országos Kék Túra, amely több mint 1100 km kaland és szabadság, de emellett számos jelzett turistaút szeli át megyénket!

A megyei útvonalak gondozását, karbantartását a Magyar Természetjáró Szövetség irányítása mellett a KEM Természetjáró Szövetség és szakosztályai végzik.

A szakmai irányítás az útjelzési tevékenységekre az MTSZ Turista út Szakbizottságának gondozásában megjelent jelzésfestési szakmai kiadványok, de legfőképpen jelzésfestési pályázatok az irányadók.

Az útvonalak folyamatos karbantartást igényelnek, hiszen az ágak, fák, bokrok nőnek, eltakarják a jelzést, de erdészeti munkák, vagy tulajdonviszonyok miatt is szükséges lehet a jelzésfestés láthatóvá tétele. A segítő önkénteseinket képzett jelzésfestők irányítják.

A KEM Természetjáró Szövetség a jelzésfestő szakosztályokkal 5 éves védnöki szerződést kötött, arra a szakaszra, amelyet lefestettek, felújítottak.

A fejlődés, a korral való haladás itt is nyomon követhető. Amit korábban teljesen ingyenesen végeztünk, már jó pár éve lehetőség van pályázati forrásból fedezni a költségeket. A modern technika a felméréseknél, a fényképezésnél, a helymeghatározásnál ugyanúgy feltétel, mint a sablonok, technikai eszközök használata.

A szakosztályokon kívül sikerült bevonni a Tatai Eötvös Gimnázium tanulóit is a jelzésfestésbe, rendezvények szervezésébe.  Az aktív jelzésfestők a Vértesi Erőmű, a Vulkán TSE, a Volán SE, a Meteor Se tagjai!  Bátran mondhatjuk jelen vannak erdeinkbe, metszőollóval és festékkel indulnak a sima túráikra is, hátha valamit sürgősen ki kell javítani.

Mellékelem a KEM jelzett útjait, látható van választék jelzett turista utakban akár a gyönyörű Vértesünket, a Gerecse hegységet, vagy a Pilis megyei részét nézzük!